We met in 2015, that was the year when our children started first grade in a special school for children with moderate intellectual disabilities and autism in Budapest. Nearly ten years have passed since then. In this time we have gone through a lot by ourselves and as a community too: we met special needs education teachers, volunteer helpers, parents who were in the same boat as us. But the most important thing was experiencing day-by-day the many challenges and duties that come with living with autism – similar to our children, who experience these things first-hand, while we only watch them from the outside. Ten years have passed, and suddenly our children are teenagers. We all arrived to the same question: what was going to happen after their compulsory education was over and they couldn’t go to school anymore? In our conversations it became clear that we all think similarly of our kids’ futures. We want them to stay close to the family, while still living independently in their own community, an environment that we could also picture ourselves or any other family member in. And if we could do that as a community, with the peers we know well, that would mean immeasurable support for them in overcoming the hurdles of adapting to a new environment and lifestyle.2015-ben ismerkedtünk meg, ekkor kezdték az első osztályt a gyerekek egy budapesti speciális iskolában, ahol középsúlyos értelmi sérült, autizmussal élő gyermekeket látnak el. Azóta eltelt közel tíz év. Ez alatt az idő alatt sok mindent átéltünk külön-külön és közösségként is: megismerkedtünk gyógypedagógusokkal, önkéntes segítőkkel, sorstárs szülőkkel. De ami a lefontosabb: nap mint nap a bőrünkön tapasztaljuk azt a temérdek kihívást és feladatot, amit az autizmussal való együttélés elénk állít – és nincs ez másként a gyermekeinkkel sem, hiszen ők azok, akik belül élik meg mindazt, amit mi csupán kívülről szemlélünk. Eltelt tíz év, mi pedig azon kaptuk magunkat, hogy a gyermekeink egyszer csak kamaszok lettek. Mindannyiunkban megfogalmazódott a kérdés: hogyan tovább, ha a tankötelezettség elteltével már nem tudnak iskolába járni? Beszélgetéseink során hamar kiderült, hogy mindannyian hasonlóképpen gondolkodunk a gyermekeink jövőjéről. Szeretnénk, ha családjaikhoz közel, mégis függetlenül, saját közösségükben élhetnék majd felnőtt életüket, olyan lakókörnyezetben, amit mi magunk is el tudnánk fogadni saját magunknak vagy bármely családtagunknak. És ha mindezt közösségként, a már jól ismert társakkal együtt tehetnék, az felbecsülhetetlen segítség lenne nekik abban, hogy sikeresen leküzdjék az új környezethez, az új életmódhoz való alkalmazkodás nehézségeit. Ebből az elgondolásból született meg a Világom Alapítvány, melynek célja, hogy értelmi sérült, autizmussal élő fiataloknak és családjaiknak nyújtson segítséget.